Vajon minden embernek szíve helyén szív van?

Jaj, Istenem mit csináljak,Szaladjak-e vagy megálljak?Ha szaladok, agyon lőnek,Ha megállok, agyonvernek.

KÉRLEK OLVASSÁTOK EL !..Vajda Rozália Tudtuk, hogy a cigányokat is üldözik. A zsidók akkor már fogytán voltak, jöttek a cigányok. De senki sem szólt ellene, senki sem szólt ellene, hogy ezt nem szabad. Otthon kiabálták utánunk, hogy büdös cigány meg rohadt zsidó. Ilyen taknyos gyerekek. Itt, ahol a gyógyszertár van, volt egy üzlet. Zsidó volt az üzletvezető. Ez lehetett negyvenháromban. Két taknyos lánygyerek jött utánuk és énekelték: “egy rabbi, két rabbi....”. Köptek rá a küszöbére meg az ablakára. (...) Engem a vonaton kaptak el. Olyan tizenhat éves lehettem. Már ősz tájba’ volt ez, azt hittük vége a háborúnak. Ugye, se újság, se rádió, se semmi. Ki tárgyalt velünk, cigányokkal. Hát senki. Nem tudom már, Szombathelyre, vagy Körmendre mentem, levettek a vonatról, bevittek Körmendre, aztán meg Komáromba. A családom onnan tudta, hogy aki akkor két napig nem ment haza, arról lehetett tudni, hogy elvitték. (...) Három hétig voltam ott. Ott halt meg az unokatestvérem. Beteg volt, enni meg nem adtak. Nagy mocsok volt, se véce, se semmi. Az a sok ember, bűz volt mindenfelé. Mindenki ott végezte a dolgát, tisztálkodni nem lehetett. Aki meghalt nem ám eltemették! Volt egy olyan hídféle, azt megnyomták, oszt be a Dunába. Férfiak, nők, gyerekek egybe. Magyar katonák vigyáztak ránk, de akik letartóztatták az embereket, azok csendőrök voltak. (...) Nehezen teltek a napok. Csak vártuk az egyiket a másik után, hogy mikor ölnek meg. Hosszú volt egy nap. Olyan hosszú, mint most egy hónap. A saját rongyainkban voltunk. Naponta egyszer kaptunk enni délben. Akinek gyereke volt, kisebb nagyobb, ezeket megválogatták. Akinek nem volt gyereke, azokat vitték el. Marhavagonokkal szállították őket Komáromból tovább. Összegyűlt négy-ötezer ember, akkor szállítottak. Előtte való nap szállítottak, hogy én odakerültem. (...) Egy nap aztán kinyitották a kaput, és mondták: mindenki mehet. Mindenki elmehet haza. Oda, ahova tud. (...) Tudja, nem szeretek erről beszélni, meg már el is felejtettem sok mindent. Soha senki nem kérdezte, hogy mi volt velünk. Több, mint ötven év telt el, senki semmit nem mondott, meg nem kérdezett semmit. Hát most aztán legenda lesz. Raffael Ilona Negyvennégyben, mindenszentek napján jöttek értünk a csendőrök. tizenhat éves voltam. Öt családot vittek el. Mind a rokonaim voltak, a nagybátyáim. Azt mondták, cukorrépát szedni visznek Hatvanba. Nem mondták, hogy kivisznek minket Németországba, vagy valami. (...) Dachauba reggelig várnunk kellett. Vert minket a havas eső. Volt velünk olyan asszony is, akinek picije volt, még hónapos se. Verte azt is az eső, hó. Két ilyen pici is meghalt reggelre. Akkor kopaszra nyírtak mindenhonnan, ahol csak szőr volt, adtak ilyen fapacskert a lábunkra, meg egy vékony szoknyát és kabátot. Abban teleltünk ki. Reggelre feketekávét adtak minden nélkül. Ebédre krumplihajat. Vacsorára megint feketekávét. (...) Ott ütött ki a fej- és hastífusz a halottaktól. Abban haltak meg rengetegen. A hastífusz egy jó hét alatt kisöpörte a népet a lágerbul. Három nap alatt megölt majdnem mindenkit. Ha valaki meghalt, ki kellett vinni a fürdőbe. Csak másnap szállították el. Ha volt cigány halott, azt a cigánynak kellett kivinnie. Együtt voltunk, de ha halott volt, akkor a cigány vitte a cigányt, magyar a magyart. (...) (..) Kegyetlenek voltak. Reggel négykor ébresztő. Ha nem tudtál rögtön leugrani a priccsről, ütöttek-vertek. Volt olyan is, aki nem tudott már megmozdulni. Azt agyonverték. Abban a hidegben mezítláb kinn állni sellappelen. Mi, cigányok még jobban szokva voltunk a mezítlábhoz, de az úri nők lába elfagyott a hóba, mire bemehettünk. Sok asszonyt ütöttek agyon, mert odaszólt, hogy miért csináljátok ezt. (..) Rengeteg sokan próbálkoztak megszökni, de elkapták őket. Akkor kiállították az összes lágert, úgy mutatták, hogy meggyilkolják a próbálkozókat. Felakasztották vagy agyonlőtték. Vagy annyit verték, még meg nem halt. Ott csak asszonyok voltunk, de nem számított semmit. Meg volt vagy ötven gyerek. Ha az anyjukat kihajtották dolgozni, két nőt fogtak be, hogy éppen csak a szart türüljék fel alattuk. De hát szopós volt a legtöbb, sokszor volt olyan, mire hazatért az anyja, a gyerek már halott volt. Se enni, se szopni nem kaptak, nem törődtek velük. Rengeteg cigány gyerek halt meg. Azokból nem került egyetlen egy se haza. Ott haltak meg mind. Nem volt kegyelem. (..)